Jobb agyféltekés rajzolás gyermekeknek és felnőtteknek országszerte!

Ínyenc csirkemell tekercs.

on .

Mai kreációm, az ínyenc csirkemell tekercs. Imre Dezső műve. :)

Hozzávalók:

Egy db lehetőleg háztáji csirkemell, ne a vizes "multicsirke" legyen!

Negyed kiló kenőmájas.

öt dekagramm mustár.

Negyed kiló krumpli.

Só, bors.

Előkészítés:

A csirkemellet, vágd vékony, minél nagyobb szeletekre, majd kloflold ki, és sózd le. Pont, mint ha rántott szeletnek készülne.

A krumplit, főzd meg hajában, majd ha lehűlt pucold meg, és nyomkodd szét villával, péppé.

Keverd össze a kenőmájast, a krumplipéppel, a mustárral, tegyél bele csipet sót, borsot.

Elkészítés:

A vékonyra vágott csirkemelleket öblítsd le a sótól, terítsd ki, és mint ha bejglit készítenél, kend rá a burgonyás masszát, olyan vastagon, amilyen vastag a hús. Ha megvan, tekerd fel, és cérnával kösd össze, hogy ne tekeredjen le sütéskor. Kend be a a tetejét olajjal, tekerd alufóliába, és tedd be a sütőbe. A sütési idő, a hőfoktól, és a tekercsek vastagságától függ. Egy átlagos tekercs, 130 fokon fél óra alatt jót átpárolódik, ekkor nyisd szét a fóliát rajta, vagy le is veheted, és a tetejét süsd még, amíg meg nem pirul. Amikor megpirult, ha szereted, leöntheted egy kevés olajos-sós tejföllel, és még öt percig piríthatod!

Jó étvágyat!!!

Diétás rántott csirkemell pirított-párolt rizzsel.

on .

Székely Zoltánné egészséges receptje.

Hozzávalók:
- 150gramm csirkemellfilé (nyersen ennyi)
- rizsliszt
- teljes kiőrlésű prézli
- 150gramm rizs
- tojás
- fűszerek

Sütéshez kókuszzsír.

A rizs elkészítése:
A rizst megmossuk alaposan, majd egy szűrőbe hagyjuk lecsepegni. Amikor ez megvan, akkor beletesszük egy tálba, majd pirítjuk egy kicsit. Közben vizet forralok (200ml) Vegetát teszek bele, és amikor felforr, akkor ráöntöm a pirított rizsre. Ezt lefedem és lassú tűzön 15 percig főzöm, majd további 40 percet hagyjuk állni a fedő alatt (ez idő alatt párolódik meg)

Miközben a rizs párolódik, elkészítem a csirkemellét

A kimért csirkemellét kiklopfolom vékonyra. Ez azért fontos, mert nem fog átsülni.
Előkészítem a hozzávalókat
A megfűszerezett húst először a lisztbe, majd a tojásba aztán pedig a prézlibe forgatom meg.

A kókuszzsírt felforrósítom, majd takarékon megsütöm a rántott húst. Én kéztörlő papíron leitatom a húsról a felesleges olajat, de ahány ház, annyi szokás, le is lehet csepegtetni szűrőben, vagy, hagyd rajta, ha szereted.

Tálald ízlésesen.

Pirított csirkemell, párolt brokkolival

on .

Párolt csirkemell brokkolival Székely Zoltánné receptje.

A csirkemelléket szeletekre vágjuk, megmossuk és hagyjuk lecsepegni (a pirítás miatt. Vizesen nehéz pirítani.)
Ha ez megvan akkor fűszerezzük (én csirkefűszert használok) utána egy serpenyőbe előszór kevés vajat olvasztunk, majd a csirkemelléket beletesszük. Én addig pirítjuk, amíg nem lesz halvány barna. Öntök egy kevés vizet rá majd lefedem had párolódjon. Amíg ez elkészül kb 20 perc alatt, addig a brokkolit is elkészítem.
Rózsákra szedem, megmosom majd jól megborsozom (én így szeretem de lehet kevés borssal is). Tíz percig párlom gőz felett.
Ha készen van, a tálalás már könnyű, lásd a képen. 🙂
Öntetek és szószok nélkül, diétás étel. 🙂

 

Csirkemell tepsiben sütve.

on .

Kökény Zsuzsa igazi nagyis receptje:

Csirkemellből csinálok egy jó kis pörköltet, főzök ki tésztát. A tésztát lerakom egy tepsibe v. jénaiba, ráöntöm a pörit, villával kicsit összemozgatom, nem keverem. Csinálok egy öntetet: mustár, fokhagyma, balzsamecet, szójaszósz, tejszín. Rálocsolom a tésztára, karikázok rá paradicsomot, megszórom reszelt sajttal és megsütöm. Így elsőre macerásnak tűnik, de nem az! Megéri! Sajnos az arányokat itt sem tudom, ahogy érzem.

Krumplis tészta Kökény Zsuzsa módra

on .

Kökény Zsuzsa

Aki főz, az már jó eséllyel készített krumplis tésztát, gránátos kockát, vagy grenadírmars-t.

Én mindig rakok pici zsiradékot a szalonna alá, azután meglátom, mennyi sül ki, ha kell teszek még. Amikor kicsit üvegesre pirult a szalonna, akkor rá a hagyma, só bors, pirospaprika, és kicsit fedő alatt is főzöm, hogy szétfőjön a hagyma. Nálunk, a gyerekek nem szeretik benne a hagyma darabokat. Innentől klasszikus módon folytatom, rá a tört krumpli, a tészta, és kész. A lányom még sajtot is reszel a tetejére, szereti a több íz keveredését, aki gondolja, egy próbát megér. cool

Download Free Designs http://bigtheme.net/ Free Websites Templates